Bipolar Logo

A normális más

A projekt egy olyan berlini ifjúsági akadémia része, amely gyerekeknek és fiataloknak szól 8-tól 20 éves korig. Az akadémián részt vevő fiatalok művészek valamint elméleti és gyakorlati szakemberek támogatásával foglalkoznak a normalitás esztétikai aspektusaival.

A német–magyar ifjúsági alkotótábor a berlini Theater an der Parkaue 2. Téli akadémia – Mondjuk, a normális más (Winterakademie 2 – Sagen wir normal ist anders) című rendezvénye keretében jön létre 2007. február 5. és 10. között. A Téli akadémia egyhetes programja tíz művészeti műhelyt működtet, amelyekben különböző területeken alkotó művészek nyolc és húsz év közötti fiatalokkal foglalkoznak. A téma: a normalitás. Közös munkájuk lényege a színpadi játék következetes nyitása a társművészetek felé. A bejárható installációk, a tárlatvezetések, a performanszfelolvasások, a tánc, a videoperformanszok, a színpadi játék egy tágabb színházfelfogással ismertetik meg a résztvevőket. A projekt megvalósítói mindezt azért tartják fontosnak, hogy a fiatalok a társadalmi valóságot olyan formában tanulják meg érzékelni és leírni, amely tárgyát nem esztétizálja és nem is bagatellizálja.

A négy német–magyar műhely mindegyikét egy német és egy magyar művész vezeti: Stephan Behrmann, Gudrun Herrbold,  Annette Krauss, Judith Siegmund, Sebő Ferenc, Soós Katalin, Vidovszky György, Keserű Imre. A műhelyekben öt-öt, tizenhat és húsz év közötti berlini és magyar fiatal dolgozik együtt. Együttes munkájuk során olyan szokványos előítéleteket próbálnak közösen értelmezni, mint «Németország – jómódú és haladó», «Magyarország – keleti és szegény». A résztvevők művészi stratégiákkal és technikákkal ismerkednek meg, és az esztétika kutatási módszereivel gyűjtenek anyagot. A kutatások eredményeiből színpadi produkció készül, amelyet az akadémia utolsó napján Berlinben és előreláthatóan március végén Budapesten is bemutatnak.

Események

2007. január 13.

A 2. Téli akadémia művészeinek bemutatkozása
Theater an der Parkaue, Berlin

2007. február 5–10.
2. Téli akadémia – Mondjuk, a normális más
Jelentkezési határidő: január 26.
2007. február 10.
az akadémia eredményeinek bemutatása
Theater an der Parkaue, Berlin

2007. marcius 31.
A Téli akadémiát és eredményeit bemutatják a KIMI ifjusági fesztiválján.
KIMI, Budapest, József Krt 63. 1085 Budapest

A KIMI és a Theater an der Parkaue szeretettel meghívja Önt találkozójukra, melyen a Normális különböző (Normal ist Anders) című projektjüket mutatják be. A találkozó vendége a Káva Kulturális Műhely, akik folyamatban lévő Diskurzus a színházpedagógiáról című programjukba engednek betekintést.
A budapesti találkozó alkalmával a programok ismertetésén túl elhangzanak szakmai előadások, melyeket egy kerekasztal-beszélgetés követ. Az előadások és a beszélgetés célja, hogy bemutassák és összehasonlítsák a kortárs német és magyar drámapedagógiai gyakorlatot.

A program szervezői:
A Keleti István Alapfokú Művészetoktatási Iskola és Művészeti Szakközépiskola
Theater an der Parkaue – Kinder- und Jugendtheater des Landes Berlin
Káva Kulturális Műhely

Német projektvezetés
Claudia Hummel, Jürgen Lautenschläger, Sascha Willenbacher

Német lebonyolító
Theater an der Parkaue, Berlin www.parkaue.de

Magyar projektvezetés
Bálint Mónika, Kaposi József, Keserű Imre www.kimi.hu

Magyar lebonyolító
KIMI - Keleti István Művészetoktatási Iskola és Művészeti Szakközépiskola, Budapest

További szervezetek
ARTservice Birghan & Laude

További résztvevők
Stephan Behrmann, Ana Bilankov, Constanze Fischbeck, Florian Gass, Gudrun Herrbold, Nina Homolka, Mathias Heyden, Annette Krauss, Dr. Ute Pinkert, Remsei Anikó, Sebő Ferenc, Judith Siegmund, Ruby Sircar, Soós Katalin, Dr. Ute Tischler, Vidovszky György

A lap tetejére