Bipolar Logo

Kempelen - Man in the Machine

Kempelen Farkas (1734–1804) sakkautomatájának története és a hozzá kapcsolódó legenda több mint kétszáz éve foglalkoztatja a tudósokat, művészeket és laikusokat. A sokoldalú feltaláló és udvari ember neve ez idő alatt összeforrt a gépezetbe rejtett ember ötletével, miközben a szemfényvesztő mutatvány – egyben mechanikai mestermunka – elhalványította Kempelen más találmányainak, elsősorban beszélőgépének hírnevét.

A C3 Alapítvány és a karlsruhei Zentrum für Kunst und Medientechnologie (ZKM) közös kiállítása a polihisztor két kiemelkedő mechanikai találmánya, a sakkautomata és a beszélőgép középpontba állításával nem csupán a szerteágazó életmű legmaradandóbb emlékeire kívánja irányítani a figyelmet. Kempelennek, a tudósnak, mérnöknek, művésznek, hivatalnoknak és magánembernek a megjelenítése mellett bemutatja Mária Terézia és II. József udvarának világát, a korszak mechanikai találmányait, a szabadkőművesek mozgalmát, a XVIII. század török- és bábumániáját.

A kiállítás másik célja az innovatív gondolat történetének feldolgozása, a technika- és eszmetörténet Kempelen és szerkezetei által inspirált elemeinek bemutatása. A tárlat a történelmi összefüggések mellett olyan – részben kifejezetten erre az alkalomra készülő – kortárs médiaművészeti alkotásokat mutat be, amelyek Kempelen találmányainak gondolatköréből kiindulva találják meg az összefüggést a felvilágosodás kori ötletek és a jelen kérdései között.

A budapesti kiállításhoz tudományos szimpózium és vetítéssorozat kapcsolódik neves hazai és nemzetközi előadók részvételével, követve és kiegészítve a kiállítás témáit, mint a sakk és a gép, a hangszimuláció és az automaták, a robotika, a mesterséges intelligencia fejlődése, a művészet, a tudomány és a technika kapcsolata, valamint Kempelen korának kulturális és társadalmi történései.

A projekt önálló honlapja: www.kempelen.hu 

További támogatók
Németországi Magyar Kulturális Évad 2006 - 2007, Tavaszi Fesztivál, Műcsarnok (Budapest), Oktatási és Kulturális Minisztérium (Baden-Württemberg), Nemzeti Kulturális Alap, Magyar Sakkszövetség, Ministerium für Wissenschaft, Forschung und Kunst Baden.

Események

2007. március 23. – május 28.
Kiállítás
Műcsarnok (Kunsthalle), Budapest

Március 24–25.
Tudományos szimpózium

A kiállítás tematikájához egy azt kiegészítő két napos tudományos szimpózium is kapcsolódik. Az előadások a sakk, a nyelvi szimuláció, az automaták, a robotika, a mesterséges intelligencia fejlődése témaköreit érintik, valamint Kempelen korának kulturális és társadalmi sajátosságaival foglalkozó kérdéseket tárgyalják.
Előadók: Ariana Borelli (Max Planck Institut für Wissenschaftsgeschichte), Bottlik Iván (sakktörténész), Brigitte Felderer / Ernst Strouhal (Universität für Angewandte Kunst, Wien), Anthony Moore (Kunsthochschule für Medien, Köln), Gunalan Nadarajan (Research and Graduate Studies, College of Arts and Architecture at the Pennsylvania State University, USA), Slavomir Ondrejovic (Ludovit Stur Institute of Linguistics, Slovak Academy of Sciences), Simon Penny (képzőművész), Peternák Miklós (Médiatörténész, C3 Alapítvány), Radnóti Sándor (esztéta, kritikus, Bernhard Serexhe (ZKM, Karlsruhe), Szegedy-Maszák Zoltán (médiaművész), Siegfried Zielinski (médiateoretikus)
Helyszín: Műcsarnok, Budapest, Hősök tere
www.kempelen.hu

2007. március–április
Vetítéssorozat
Műcsarnok (Kunsthalle), Budapest

2007. június 22. – augusztus 19.
Kiállítás
ZKM – Zentrum für Kunst und Medientechnologie, Karlsruhe

Image

Német projektvezetés
Dr. Bernhard Serexhe

Német lebonyolító
ZKM - Zentrum für Kunst und Medientechnologie, Karlsruhe www.zkm.de

Magyar projektvezetés
Peternák Miklós, Mélyi József

Magyar lebonyolító
C3 - Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány, Budapest www.c3.hu

További résztvevők
Csörgő Attila, Ken Feingold, Fernezelyi Márton, Forgács Péter, Severin Hofmann, Jovánovics György, Langh Róbert, László Gergely, Katrin von Maltzhan, Michael Markert, David Moises, Pauer Gyula, Simon Penny, Martin Riches, Robotlab, Szegedy-Maszák Zoltán, Waliczky Tamás, Georg Winter

A lap tetejére