Bipolar Logo

Élményminisztérium

Bodó Viktor Élményminisztérium című új produkcióját a berlini Hebbel am Ufer színházban rendezi 2007 júniusának végén. Bodó a Krétakör Színházban, Schilling Árpád Brecht-rendezésének, a Baalnak főszerepében tűnt fel. Ma a budapesti Katona József Színház rendezője.

Az Élményminisztérium a workshop és az önálló produkció ötvözete, amely a HAU 1 épületét (a Hebbel am Ufer három játszóhelyének egyikét) annak legeldugottabb helyiségéig kihasználja. Bodó nyolc budapesti és nyolc berlini színésszel dolgozik majd, akik a rendelkezésre álló tér színházi újraértelmezése során összevetik helyszín-specifikus munkamódsze reiket. A színház hátsó udvara, az összes iroda és próbaterem a színészek és nézők közötti spontán akciók színhelyévé változik. Sok egyéb mellett bankrablás és hippi élményutazás várja a látogatókat.

A műhelymunka és az Élményminisztérium bemutatója mellett a HAU-ban vendégszerepel Bodó két korábbi darabja is. A Ledarálnakeltűntem («Kafka A per című regénye miatt») szakít az eddigi Kafka-recepcióval,mely szerint a Kafka-mű a személytelen intézménnyel szemben álló embert ábrázolja. A regény hőse, Joseph K., letartóztatását rossz tréfaként éli meg. Bodó ezt szó szerint veszi: a per bírái mint eszeveszett szerelembetegek jelennek meg rendezésében. Eva Behrendt írja a Theater heute című folyóiratban: «Lehengerlő rendezés a maga szemérmetlen eklektikájában.»

Az Esztrád sokk, melynek szövegét szintén Bodó Viktor írta (Manuel Buño álnéven), egy autószerelőműhelyben játszódik. A bank elszedte a játékban szereplő család pénzét, egyik családtag a másik után kerül börtönbe, és ebből a történetből az ukrán maffia sem marad ki.

Események

2007. május 10–13.

Ledaráltakeltüntem vendégjáték
HAU, Berlin

2007. június 17–19.
Esztrád sokk vendégjáték
HAU, Berlin

2007. június 27-29.
Élményminisztérium bemutató
HAU 1, Berlin

Image

Német projektvezetés
Matthias Lilienthal

Német lebonyolító
Hebbel am Ufer, Berlin www.hebbel-am-ufer.de

Magyar projektvezetés
Bodó Viktor, Mattyasovszky Bence

Magyar lebonyolító
Katona József Színház, Budapest www.katonajozsefszinhaz.hu

További szervezetek
Színház - és Filmművészeti Egyetem Budapest, Móricz Zsigmond Theater Nyíregyházán

A lap tetejére