Bipolar Logo

Németek Magyarországon. Magyarok Németországban. Európai életutak

A középkortól a jelenkorig nyolc évszázadon átívelő kultúrtörténeti tárlat egyéni sorsokat állít a középpontba. Huszonkét életúton keresztül ábrázolja az országok, kultúrák és nyelvek közötti migráció sokféle vetületét.

A kiállítás németek és magyarok élettörténeteit beszéli el, akik a másik országban keresték és találták meg szerencséjüket. Friedrich Stühmer mecklenburgi cukrászmester például 1868-ban Budapesten telepedett le, és 1883-ra Magyarország legnagyobb csokoládégyárának tulajdonosa lett. Számos tudós és művész is kihasználta az átjárhatóság lehetőségeit. Eötvös Loránd fizikus, a legnagyobb hagyományú budapesti egyetem névadója, 1870-ben Heidelbergben szerzett diplomát. Moholy-Nagy Lászlót a német Bauhaus művészeként ismerte meg a világ.

Olyan életpályák bemutatásával, amelyeket drámaian meghatároztak a XX. század történelmi megrázkódtatásai, a kiállítás aktuális társadalmi viták közepébe vezet. A későbbi filmproducert, Trebitsch Gyulát 1944-ben deportálták, éppúgy, mint a későbbi Nobel-díjas írót, Kertész Imrét. Mindketten túlélték a holokausztot. Trebitsch 1945 után Hamburgban maradt, Kertész visszatért Budapestre.

Elisabeth Müller, egy magyarországi sváb parasztasszony 1944-ben alig kerülte el a szovjet deportálást. A későbbi német külügyminiszter, Joschka Fischer szüleit 1946-ban Németországba telepítették ki otthonukból, egy Budapest környéki kis településről. A kiállításon ezek és más élettörténetek kapnak helyet és figyelmet. Az összeállítás vitára késztet, és emlékeztet többek között arra, hogy a nemzetállam keretei és korlátai közötti gondolkodásunk történetileg fiatal és nem magától értetődő.

Hét német és magyar múzeum közösen állította össze ezt a vándorkiállítást, mely Ulm és Berlin után Budapesten és Pécsett is látható lesz.

A vándorkiállítás állomásai

2006. július 9. – október 8.

Donauschwäbisches Zentralmuseum (DZM), Ulm

2006. október 27. – 2007. január 7.
Museum Europäischer Kulturen, SPK, Berlin

2007. január 20. – március 20.
Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest

2007. március 28. – június 17.
Várostörténeti Múzeum, Pécs
2007. március 28. 16:00
Kiállításmegnyitó

Bővebb információk
www.deutsche-ungarn.de

Image

Német projektvezetés
Christian Glass (DZM, Ulm)

További szervezetek
Lebonyolítók: DZM, Ulm; Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest; SPK Berlin (Koordinierungsstelle Ostmittel- und Südosteuropa); Baranya Megyei Múzeumok - Janus Pannonius Múzeum, Pécs; Bundesinstitut für Kultur und Geschichte der Deutschen im östlichen Europa, Oldenburg; Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest; Országos Műszaki Múzeum, Budapest; Museum für Europäische Kulturen

További résztvevők
Koncepció, szakmai koordináció Henrike Hampe, Beate Wild. A kurátori és szakmai munkában a lebonyolító múzeumok intézmények több mint húsz munkatársa vett részt.

A lap tetejére